hirdetés
hirdetés
Keresés
Rendezés:
Találatok száma: 11
#1
Medical Online >> Rovatok >> kitekintő
2024-04-05

Életének 93. évében elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

#2
Medical Online >> Rovatok >> gyógyítás
2019-06-07

Mínusz 158 kiló 3 hónap alatt. 16 csapatban 80 egészségügyi dolgozó. Mérleg a Bethesda Gyermekkórházban.

#3
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2015-05-06

Akadémiai összefogás indul az éhező gyermekekért - erről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésének keddi napján határoztak a résztvevők.

#4
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2014-03-24

Ferge Zsuzsa és Bass László szociológusokkal közöl beszélgetést a NOL egyebek mellett a magyar gyerekek helyzetének alakulásáról egy friss kistérségi kutatás alapján.

#5
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2012-10-18

Az utolsó Matolcsy-csomagot dicsérő szakértőknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a szegénység, mondja a Népszabadságnak adott interjúban Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus.

#6
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2009-04-06
4532 plüssállatot dobtak be a jégre a szurkolók a csütörtöki, fergeteges hangulatú finnek elleni győztes mérkőzés első magyar gólja után. A játékokat Kangyal Balázs, Svasznek Bence, Majoross Gergely, Fodor Szabolcs és válogatott játékos társaik valamint Ocskay Gábor húga személyesen adták át három gyermekklinika kis betegeinek.
#7
Medical Online >> Rovatok >> eü-gazdaság
2008-01-16
Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöke szerint pótolni kell az elmaradt egyeztetéseket az egészségbiztosítási törvényről. Palkovics Imre – aki a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is – erről levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Az MSZP-frakció tagjai jövő szerdáig nyújthatnak be módosító indítványokat az egészségbiztosítás átalakítását jelentő törvényhez, amelyről február 11-én szavaz újra a parlament. Interjúnk Kökény Mihály szocialista képviselővel, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökével a Medical Tribune idei első számában jelent meg.
#8
Medical Tribune VI. évf.1. szám
Medical Online
2008-01-01
 Nem sikk manapság valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszerű kormánykoalíció kezdeményezi – mondja lapunknak adott interjújában Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke szerint a parlament február 11-én újra megszavazza az egészségpénztárakról szóló törvényt, amely ellen jelentős társadalmi összefogás alakult ki.    „A gazdasági érdek ne kopassza meg az embereket se anyagilag, se szellemileg, de lelkileg sem.” Az idézet a haját csaknem kopaszra nyírt katolikus Lipp László atyától származik, aki e lépésével január 2-án csatlakozott azokhoz a jezsuita szerzetesekhez, akik az egészségbiztosítás átalakítását jelentő törvény decemberi zárószavazása előtt kezdtek éhségsztrájkba. A törvényt visszaküldte megfontolásra az Országgyulésnek a köztársasági elnök. Februárban újra elfogadják?   – Nem látok olyan okot, amely a koalíciós pártokat korábbi döntésük megváltoztatására késztetné. A tiltakozó szerzetesek, a tüntetést és a decemberben nagy lendülettel sztrájkot szervezők, majd azt gyorsan befejezők olyan jogok védelmében emelnek szót, amelyeket senki nem akar tőlük elvenni. Senki nem akarja megbontani és eladni a társadalombiztosítást. Egységes marad a rendszer, amelynek alapvető sajátossága, hogy a nép által választott parlamenti képviselők döntenek a járulékokról és arról is, hogy a kötelező társadalombiztosítás keretében milyen egészségügyi szolgáltatásra jogosult az, aki befizette a járulékot.    Mit gondol, miért terjedt el ennek az ellenkezője? – Az egészségügyi reform olyan időszakban történik, amikor a társadalomban, a gazdaságban és a politikában is egymást erősítik a kihívások. Erre a rendszerváltozás óta nem volt példa. Ma már nem kacsinthatunk össze az emberekkel, mint azt a 70-es 80-as években tettük, hogy majd megállítjuk az olajárrobbanást a határoknál. Generációk szoktak ehhez a politikai stílushoz, csak hát kiderült, hogy hosszú távon fenntarthatatlan rendszereket konzerválunk, ideértve az egészségügyet is. A fejekben is változni kell, ma már nem lehet úgy gondolkodni, mint az államszocializmusban. A közés magánfelelősség új típusú viszonyára van szükség, az állam nem mindenható, helyettünk sem lehet egészséges, erre a kevesebből is többet kell áldoznunk. Mindez ráadásul egy időben zajlik egy gazdasági kiigazítással. Az ezt kikényszerítő hiányért a baloldali kormányok is felelősek. S gazdasági egyensúlyra, reformokra akkor is szükség van, ha szintén a rendszerváltás óta nem tapasztalt brutalitású és agresszív stílusú politikai riválissal kell szembenéznünk. Ebben a társadalmi környezetben a változásokkal, a reformokkal kapcsolatos fogadókészség nem volt kellő mértékben megteremthető. És még azt sem állíthatom, hogy nem hangzott el elégszer, hogy ez nem a versengő biztosítók rendszere, amelyet a kisebbik kormányzó párt a maga programjában meghirdetett, s amit a szocialista párt sosem fogadott volna el. Az embereknek nem sikerült megérteniük – igaz, talán idő sem volt rá, hogy elégszer elmagyarázzuk: olyan kompromiszszum született, amely megőrzi a szolidaritást, a másik oldalról viszont korlátozott és szabályozott keretek között beengedi a rendszerbe a versenyt.   Szinte senkinek sem sikerült ezt megértenie? Értelmiségiek jelentős csoportja, köztük Ferge Zsuzsa, Tamás Gáspár Miklós tiltakozott a törvény elfogadása előtt, aztán 117 újságíró, közgazdász kérte, ne akadályozzák a reformot. A köztársasági elnök véleményének megismerését követően újabb 62 közéleti személyiséget tömörítő csoport szólította fel a honpolgárokat, hogy keressék fel országgyulési képviselőjüket, kérve őket a nemmel szavazásra. Az értelmiség tehát megosztott, tény azonban, hogy az egyeztetések „hagytak némi kívánnivalót maguk után”images/   – Ezt nem vitatom, de felháborít az a fajta meg-megújuló dühödt támadás, amelyből világosan érzékelhető, hogy sokan még azt a fáradságot sem veszik maguknak, hogy tanulmányozzák a törvény szövegét. Mi is úgy gondoltuk, hogy a kerettörvény elfogadása után egy teljes esztendőnk lesz arra, hogy felkészüljünk, elmagyarázzuk a változást, s akkor az elmaradó vagy részben hiányzó párbeszéd is pótolható. De ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, leveleket fogalmaz, legyen bármekkora szaktekintély is a maga területén, ha csak szlogeneket hangoztat, a józan megfontolást érzelmekkel helyettesíti, abban én a politikai riválisunk által gerjesztett magatartást látok. Szerencsére más értelmiségi csoportok viszont a törvény elfogadására buzdítanak.   Csakhogy a legfrissebb hírek szerint már az MSZOSZ is fontolgatja, hogy felmondja a korábban Gyurcsány Ferenccel, közvetve a kormánnyal megkötött együttmuködési megállapodást, annak ellenére, hogy sajtóhírek szerint sokan győzködik őket, hogy a baloldali imázs fenntartása érdekében ne szánják magukat ilyen lépésre. – Magam is jártam az MSZOSZ Szövetségi Tanácsülésén decemberben, s ott is azt tapasztaltam, ha az ember elmondja, miről van szó, válaszol a kérdésekre, akkor sok mindent megértenek. Nem állítom, hogy nincs félelem és bizonytalanság, de sokan mondták: miért nem előbb mondtuk el ezeket, mert akkor valószínuleg másként fogalmaztak volna a nyilvánosság előtt. De nehéz volt még ki sem alakult dolgokról beszélni, amíg folytak a politikai egyeztetések. Az eldöntetlen kérdésekről zajló társadalmi vita parttalanná válik.    Mások inkább azt mondják: önök szembe mennek az egész társdalommal.  – Hangsúlyozom: az MSZOSZben, úgy érzem, volt megértés, de nem csak az egészségbiztosítás tervezett átalakítását kell áttekinteni. Az együttmuködési megállapodás 2006-ban köttetett, amikor még sok gazdasági és reformintézkedés nem volt ismert. Mindkét fél részéről alapos újraértékelésre van szükség, ami feltehetően még januárban megtörténik.    Van valami, ami megingatná az MSZP-t? Azért kérdezem, mert ön is utalt rá, hogy eredetileg teljesen mást akart a két kormányzó párt, s jó volna érteni, miért mentek bele a magukat baloldalinak valló szocialisták egy olyan kompromisszumba, ami jelentősen eltér az eddig vállalt értékektől.  – Az, hogy a magántőke dinamizáló szerepét használjuk fel annak érdekében, hogy a közpénzeket a mainál hatékonyabban, átláthatóbban, ellenőrzöttebben költsük el, s a magántőke teremtsen új típusú érdekeltséget – ez nincs messze attól, amit mi fontosnak tartunk. Az egészségbiztosítás többször változó szervezeti rendszerében az elmúlt 16-17 év alatt ezt azonban sem mi, sem más kormányok nem tudták megvalósítani. Azt sem sikerült elérnünk, hogy az emberek és az egészségügy szereplői elégedettebbek legyenek az ellátórendszerrel. Ha egy szlovák vagy holland modell valósul meg, ha kockázatot kezelő magánbiztosítókra bízzuk az egészségügy finanszírozását, akkor valóban sérülhetett volna a szolidaritás – ez volt az eredeti liberális elképzelés. A megszületett kompromisszum azonban inkább egy ellátást menedzselő rendszer.    Hasonlítható az ön minisztersége idején bevezetni próbált, Radnai György nevéhez köthető ellátásszervezői modellhez?  – Egyes elemeiben igen, hiszen a pénztárak alapvető dolga lesz, hogy a beteget kiszolgálják, informálják, minőséget ellenőrizzenek, a szolgáltatókat versenyeztessék, miközben maguk is versenyeznek az ügyfelekért. Tudom, a szolgáltatás kifejezést az orvosok nem szeretik, de mégiscsak szolgáltatásról van szó az egészségügyben is.    A Radnai-javaslatot a szakma megbuktatta. – A politika akkor még nem nézett szembe az egészségügy muködtetésének nehézségeivel. Nem volt elég bátorságunk a megvalósításához. 2004-ben erre még nem állt készen a kormány. Ma már igen, s ehhez talán az őszödi beszéd is kellett.    És az orvosok is készen állnak? – Azt gondolom, az orvostársadalom elutasítása sem egységes, de a média nagyobb hangsúllyal tükrözi az elutasítást, mint azok véleményét, akik egyetértenek. Ők részben csöndben is vannak. Furcsa, hogy így van, de manapság nem sikk valamivel egyetérteni, pláne, ha azt egy nem túl népszeru kormánykoalíció kezdeményezi. Sokan vannak, akik azt mondják, szükség van a változásra. Sokkal árnyaltabb a kép, ha fórumokra megyek, mintha egy napilapot olvasok, amely megkérdez ugyan orvosokat, de többnyire ugyanazokat. Akiknek a telefonszáma benne van az újságíró mobiljában. Elnézést a cinizmusért, de beszéljünk teljesen őszintén! Szerintem az orvostársadalom érzi a veszélyt – épp mint 2004-ben –, érzi, hogy van egy rendszer, amely valóban számon kérheti, mit csinál; hogy betartja-e a szakmai szabályokat, s hogy odafigyel-e arra, hogy az egészségében károsodott emberek gyógyítása közben ő egyúttal közpénzt utalványoz. Erről nem nagyon szeretnek beszélni az orvosok – lehet, a képzésből hiányzik a költséghatékonyság, az egészségnyereség fogalma. Vagy a régi, torz érdekeltségek hatnak továbbra is, annak ellenére, hogy számos intézkedés történt már, például a gyógyszeripari promóció visszaszorítása érdekében. Egy pénztár tényleg hatékony lehet, felhívhatja a figyelmet például a mutéti szövődményekre, s azt mondhatja az átlagost meghaladó komplikációk esetén: vagy változtatsz ezen, vagy nem kötök veled erre a típusú ellátásra szerződést, és ez bizony már komoly fenyegetettség. Épp azért állnak ellen egyes orvosok, mert kényelmesebb a mai, kicsit katyvaszos, áttekinthetetlen, sokat bírált, feudális hierarchiára emlékeztető világnak a megőrzése. Kimondva, kimondatlanul sokan ebben érdekeltek, miközben sok pályakezdő nemcsak az anyagi biztonság miatt megy évekre külföldre, hanem, hogy ezeket a viszonyokat elkerülje.    Sokan nem örülnek majd a szavainak, miként annak sem, hogy a törvény mellé késve, de mégiscsak letett háttéranyag kimondja, a kórházi rendszer további átalakítását is elvégzik majd a biztosítók, így a politika mentesül a további szerkezetátalakítás kényszerétől. Hány kórház bezárásáról lehet szó?  – Közép és hosszú távon ez nyilván így lesz, miközben a szabályozás olyan, hogy mindez nem érinti a területi ellátási kötelezettséget. A törvény szerződéskötési kötelezettséget ír elő azokkal az intézményekkel, amelyeknek 2006-ban a lex Molnárnak is nevezett kapacitástörvény alapján volt szerződésük az egészségbiztosítóval. Később azonban az adott területen muködő pénztár már nem köteles azokkal is teljes kapacitásra szerződni, ahol minőségi problémák vannak. Azt, hogy ez hány intézményt érinthet, nem tudom. 2009-ben már a pénztárak finanszírozzák az ellátást. Lehetnek összevonások, és sok helyütt nyilván a kis kórházak megerősített szakorvosi rendelőintézetté alakulnak majd – erre uniós források is igénybe vehetők.    Megkezdődtek az egyeztetések a koalíciós pártok között az új egészségpénztári rendszer előkészítéséről. Épp a középmagyarországi régióban, ahol négy pénztár is alakulhat. Itt dől el minden? Vagy itt van a legtöbb jelentkező?  – Az egyezség lényegében már megszületett. Foltos tehénről és párducmintáról régóta nincs szó; egybefüggő területeket alakítunk ki, arányosan, 750 ezer körüli lakossal egy-egy pénztárnál. Ez kétségtelenül az egyik első végrehajtási rendelet lesz, de természetesen csak a törvény kihirdetése után fogadhatja el a kormány. A közép-magyarországi régióban négy pénztár kap muködési engedélyt. Hogy lesze jelentkező a kisebbségi tulajdonrészükre, majd meglátjuk. Érdeklődők már vannak; a napokban keresett fel egy chicagói, 18 millió ember magánbiztosítását végző cég képviselője, hogy tájékozódjon.    Az elnöki vétó mennyiben módosítja a menetrendet? – Az eredeti határidőkhöz képest jó másfél hónapos csúszásra számítunk, de 2009-ben már élesben muködhet a rendszer.    Vannak még vitás pontok?– A köztársasági elnök észrevételeit meg kell fontolni; az ellenzéknek is.     Mert nem volt alkotmányossági kifogás és Sólyom László helyénvalónak találta a magántőke bevonását is? – A Fidesznek el kell gondolkodnia azon, még mindig eredendő bunnek tartja-e a magántőke bevonását. Szerkezeti változások már nem várhatók a törvényben, de az valóban megfontolandó, hogy az Országos Kockázatkezelési Alapból finanszírozott nagy értéku eljárásokat inkább az éves költségvetést meghatározó törvényben, nem pedig egy végrehajtási rendeletben soroljuk fel, miként az is, hogy az egyes pénztárak feladatait is inkább törvényben szabályozzuk.    Csak ezekben a kérdésekben nyílik meg a vita újra? – A házszabály szerint már csak a köztársasági elnök által kifogásolt, illetve az azzal összefüggő törvényi részek módosítására lehet javaslatot benyújtani. Lényegében csak a záró vitát és a zárószavazást ismételjük meg. A bizottságokat már kijelölte a házelnök, február első hetében tárgyaljuk az indítványokat. Február 11-én, a tavaszi ülésszak első plenáris ülésén napirendre kerül a javaslat, s még aznap szavazunk róla. Újraelfogadását követően a köztársasági elnöknek 5 napon belül ki kell azt hirdetnie.    Történhet még valami, ami miatt az MSZP mégis elutasítja a többpénztáras javaslatot?  – Nem látom, hogy a szocialista frakció változtatni szeretne. Az alapvető vitákat tavaly lefolytattuk, s a helyzet nem változott meg azzal, hogy a törvényt az elnök visszaküldte.    De végig bizonytalan volt, hogy egyes szocialisták nem szavaznak-e szemben a frakcióval, a kormánnyal. – Ezt a képzetet is inkább a média és az ellenzék gerjesztette, semmint valóságos történet lett volna. Hadd mondjam azt, talán jobban látom a frakció életét belülről, mint néhány újságíró. Nem látok olyan mozgolódást, ami ennek ellentmondana. Ha nem vontuk meg a támogatást a javaslattól akkor, amikor iszonyú nyomás nehezedett a képviselőkre, amikor naponta kaptak fenyegető üzeneteket, s tüntetéseket szerveztek a házuk elé, akkor most sem fogjuk.    Szóval, „boldogok lesztek akkor is, ha nem akartok?” – Mindenki tudja, hogy változtatni kell. Ha a szocialista párt egyedül kormányozna, nyilván nem ez a javaslat került volna a parlament elé. Tudomásul kell venni, hogy koalícióban kormányozunk. Kötöttünk egy kompromisszumot, ami arról szól, hogy a magántőke korlátozott és szabályozott körülmények között szerepet vállalhat az egészségügy finanszírozásában is. A többi kompromisszumot az SZDSZ kötötte.
#9
Medical Tribune V. évf.5. szám
Medical Online
2007-03-01
Bármi, és annak az ellenkezOEje is bizonyítható Érvek és ellenérvek akadnak bőven abban a vitában, amelynek lényege: vajon az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (OEP) kell-e valódi biztosítóvá tenni, avagy beengedni a piacra az üzleti biztosítókat, hogy valóban verseny alakulhasson ki a mainál jobb, hatékonyabb egészségügyi szolgáltatások reményében. Bár a szocialisták körében felzúdulást váltott ki, hogy az SZDSZ vezette szaktárca már törvénytervezetet is készített a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, a kormányfő ígérete szerint még nem dőlt el semmi; a kabinet áprilisban dönt az egészségbiztosítás jövőjéről. Valószínűleg nem sokat közeledtek az álláspontok azon a Tények és tévhitek címmel február végén megrendezett Népszabadság-konferencián, amelyen az egy-, illetve a több-biztosítós modell bevezetésének hívei igyekeztek meggyőzni egymást és a hallgatóságot az általuk preferált elképzelések helyességéről. Csupán egyetlen esetben hangzott el nyilvánosan is, hogy valaki változtatott nézetein az érvek-ellenérvek hatására. A betegjogok várható változásairól beszélő Simon Tamás ügyvéd azt mondta, bár reggel még hitt a több-biztosítós modell üdvösségében, estére véleményét úgy módosította, bármelyik modell megfelelő lehet a betegeknek, amely a fogyasztói szemléletet erősíti. A szolgáltatóknak mindegy  A tulajdonképpen mindegy álláspontot erősítette a szolgáltatók nevében előadó Repa Imre professzor és Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter is: az intézmények számára lényegében csak az fontos, hogy a maitól eltérően kiszámítható jogszabályi és gazdasági környezetben dolgozhassanak. Ne fordulhasson elő az, ami manapság, hogy az Államreform Bizottság tagjaként is ismert kaposvári kórházigazgató intézményében a megfelelő gazdálkodás ellenére az év végére csaknem 1,2 milliárd lehet az adósság, míg Rácz Jenőnél, Veszprémben körülbelül 800 millió forinttal romlik a likviditás. Az egykori miniszter megfogalmazása szerint a kórházigazgatók márciustól mindannyian büntetőjogi felelősségre vonhatók, ugyanis rendre fedezet nélküli kötelezettséget vállalnak. A február 28-án tartott konferencián elhangzottak szerint a főigazgató csupán márciusig, azaz egy napra látja előre a helyzetet, s mivel a közgyűlés már elfogadta az intézmény költségvetését, azt nyilvánvalóan újra és újra módosítani kell majd. Téves a kérdésfeltevés? Hogy az egészségbiztosítás jövőjéről manapság feltett kérdések esetenként tévesek, s elég gyakran szembesülhetünk azzal, hogy egyegy fontos szempont ki is marad az elemzésből, az eddig is nyilvánvaló volt. Előbbire azonban további jó példa dr. Gaál Péter,a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja tanárának előadása. Gaál szerint eleve hibás a kiindulási pont, ha azt kérdezzük, egy vagy több biztosítóra van-e szükség Magyarországon. Így ugyanis az eszköz, a megoldás módja felől közelítünk, ahelyett, hogy a problémák felől haladnánk, s választ adnánk alapvető kérdésekre. Arra például, mit is szeretnénk orvosolni. Szerinte abban konszenzus kezd kialakulni, hogy a kialakítandó új rendszernek a szolidaritáson kell alapulnia, akkor is, ha ennek vannak korlátai. Előadására némiképp rácáfolva Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem igazgatója éppen Gaál Péter mondandójában látott módszertani hibát: mint közölte, a két szélső állapotot jelölő öngondoskodás és szolidaritás közül ma egyik sincs jelen a rendszerben; a mai magyar viszonyok ezek lehető legrosszabb keverékét adják. Bokros – mint azt már többször, több helyen kifejtette – újfent hitet tett a verseny, a piac megnyitása, a magánbiztosítók térnyerése mellett. Lépjünk ki a posztszocialista gondolkodásmódból – kérte, jelezve, hogy „csak a verseny tud minőséget létrehozni!”    E gondolatot, legalábbis a makroközgazdasági szempontok elsődlegességét később persze számos szakértő vitatta. Orosz Éva például, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészséggazdaságtani Kutatóintézetének professzora, aki szerint ugyan reformálni kell, de nem véletlen, hogy Európában Hollandiát leszámítva mindenütt fennmaradt a társadalombiztosítás rendszere. A szolidaritás ugyanis nem szocialista csökevény. Ugyancsak kétségbe vonta a verseny mindenhatóságát Sinkó Eszter rendszerelemző, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára, aki szerint a versengő biztosítókra épülő többbiztosítós modell csak a magas jövedelműeknek kedvez, arra pedig, hogy a verseny javítja a minőséget, egyáltalán nincs bizonyíték! Azt, hogy „van élet a több-biztosítós modellen túl is”, jól példázzák az ellátásszervezői modellek – mondta –, amelyeknek magyarországi változatáról a hallgatóságban helyet foglaló Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő is úgy vélekedett: „talán érdemtelenül kiöntöttük a fürdővízzel a gyereket is”.    A szintén a hallgatóság soraiból felszólaló Pusztai Erzsébet egykori népjóléti minisztériumi politikai államtitkár tovább pontosította a verseny fogalmát, amikor azt kérdezte, hogy ha nem lesz több kórház, akkor kiért versengenek majd a biztosítók? Úgy látta, sokkal inkább az ellátóknak, azaz a szolgáltatóknak kellene versengeniük. (Orosz Éva lapunknak adott interjújában – Medical Tribune 2007. február 15. – ugyancsak arról beszélt, hogy a több-biztosítós modell nem áll összhangban a kórházhálózat átalakításának kormányzati stratégiájával.) Előadásában versenyjogi szempontból aggályait hangoztatta a több-biztosítós modellel kapcsolatban Torjákné Amberger Teréz, a Gazdasági Versenyhivatal munkatársa is. Mint fogalmazott, a biztosítói verseny nem oldja meg az egészségügy hatékonysági problémáit. Szolgáltatói oldalon korlátozott a rendszer, így „állandó finomhangolásra van szükség”. A csupán saját álláspontját ismertető szakember a kitörési pontok között egyebek között azt említette, hogy a versenynek nem szabad öncélúnak lennie, bár kétségtelenül fokozni kell. Meg kell engedni az árés minőségversenyt a szolgáltatók között (az intézmények tegyék közzé minőségi paramétereiket), s a fixesített gyógyszerek referenciaárához hasonlatosan adjanak árajánlatot a kezelésekre. A biztosítási hozzájárulás legyen differenciált, és a betegek fizessék meg az ár és a hozzájárulás különbözetét.    Új modell is lehetséges Sinkó Eszter egyébként egy eddig még nemigen említett, lehetséges új modellt vázolt fel. Véleménye szerint 20–40 kistérségi ellátóegységhez lehetne csatlakoztatni a szolgáltatásvásárlás és az ellátásszervezés kombinációját jelentő funkciót, míg a járulékbeszedés egy centralizált központban működhetne. Mint mondta, ezekben a kistérségekben új szolgáltatói szint jelenhetne meg, amelyben a háziorvosi és a járóbeteg- ellátás egy szervezetben lehetne.   S hogy általában mit nem veszünk figyelembe, amikor a modellválasztás kérdései kerülnek szóba? Azt például, amiről nem tudunk. Vagy nem elegen tudjuk. Mint amire például Ferge Zsuzsa szociológus professzor rámutatott, hogy sokak véleményével szemben nem a hozzáférés esélyegyenlőségével van baj a magyar egészségügyben. Ugyanis több kutatói műhely adatai is azt mutatják, hogy az iskolázottságot is figyelembe véve nincs lényeges különbség abban, hogy a szegények és az össznépesség egy éven belül hányszor fordul orvoshoz. A gyógyítók a tanyákra is eljutnak, a szegényebbek életesélyei mégis jelentősen rosszabbak az átlagénál. A gondot inkább az jelenti, hogy az alacsony jövedelműek későn jutnak orvoshoz, anyagiak híján 30-40 százalékuk nem is váltja ki a felírt orvosságot, s további negatív körülmény számukra a létbizonytalanság és a stressz.    Ilyen viszonyok között persze újabb kérdés, hogy egyáltalán felmerülhet- e valakiben alternatívaként a társadalmi szolidaritás feladása?     A konferencián nyilvánvalóan többen voltak azok, akik inkább a jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztárat reformálnák, s alakítanák át annak érdekében, hogy végre valóban biztosítóként működjön, szolgáltatást vásároljon és valódi értéken finanszírozzon. Dózsa Csaba közgazdász, az OEP egyik egykori frontembere – bár Bokros Lajos akkor már nem volt a teremben – egyenesen azt üzente, jobb volna, ha a makroközgazdászok nem az egészségüggyel foglalkoznának, hanem a források előteremtésével; vagy Király Gyula, az OEP mai főigazgató- helyettese, aki „egyenlő esélyeket” kért a ma még csak nevében biztosító OEP-nek. Donkáné Verebes Éva szaktanácsadó, ugyancsak egykori OEP-es több éve már a szolgáltatói oldalon foglal helyet, s megfogalmazása szerint azóta kicsit másként látja az intézmények problémáit. Szerinte nem objektívek a szolgáltatói oldalt ma érő kritikák. Modellváltásra nincs szükség, a sikerhez pedig nem elég 10–20 elégedett reformer – szemben a 10 millióval. A karvalytőke és a marslakók Tiszta érdekeltségi rendszer, a verseny biztosítása, több cikluson átívelő garanciák a rendszer és a finanszírozás kiszámíthatóságára – röviden így foglalható össze, mit is várnak az üzleti biztosítók ahhoz, hogy belépjenek az egészségügy piacára. Mint azt ugyanis többen – köztük Gecser Ottó, az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgató- helyettese nyilvánvalóvá tette: a biztosítás üzlet. Akkor érdemes belevágni, ha a biztosító azt érzi, jobbá teheti a rendszert. Ha ehhez megkapja az ellenőrzés lehetőségét, miként anno a Fotex által megvásárolt Azúrnál, amikor Várszegi Gáborral éjjelente végigautóztak a városon, megnézni, hogy betartják-e azt az utasítást: mindennap le kell mosni a kirakatot, és mindig égnie kell a lámpánakimages/    A konferencia talán legszellemesebb felvetését is Pusztai Erzsébet tette közzé, aki emlékeztetett: az ágazat reformjának utolsó lépését jelentő modellválasztás kapcsán sokan azt mondják, lecsap a karvalytőke. Eközben azonban az üzleti biztosítók finoman azt jelzik, balfácánnak nézik őket: olyasmibe akarják beugrasztani, amire csak ráfizetni lehet. Akkor hát mikor csap le a karvalytőke a balfácánokra?    Ebben a térségben nem lesz domináns társadalombiztosítás nélküli több-biztosítós rendszer. Nem a karvalytőkét képviseljük. Társadalmi felelősség hat át – hallottuk Péteri János szociológustól, a GKI-EKI biztosítási szakértőjétől, aki bevallottan a Bokros-féle modellt támogatja. Szóval üzlet mégiscsak – mondhatnánk. Ha nem is feltétlenül abban, hogy a biztosítottak mindig a számukra lehető legjobb ellátást kapják a legolcsóbban, de abban mindenképp, hogy a biztosítók új adatbázisokra tegyenek szert. Olyanokra, amelyekkel bővíthetik egyéb üzletágaik ügyfélkörét.    Mert „manapság mintha nem volna divatos a reformot a beteg oldaláról nézni”. E mondatot Gulácsy László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára mondta, majd Kurt Vonnegut marslakója segítségével a többi közt arra a sarkos álláspontra jutott, hogy ma az egészségügyben gyakorlatilag alig van értékelhető adat. Nem ismerjük a lakosság elvárásait, azt, hogy mennyit volna hajlandó áldozni egy egységnyi egészségnyereségre. Gyakorlatilag semmit nem tudunk az alap- és járóbetegellátás működéséről, eredményességéről. A kórházakról látszólag sok ismeretünk van, valójában azonban nem tudjuk, hogyan gyógyul a beteg, milyen a túlélés, a minőség. Sokat fizetünk külföldi cégeknek azért, hogy elolvassák, miként szeretnénk működtetni egyes folyamatokat, aztán később ezt ellenőrzik, de a minőségbiztosítás fő oszlopának tekintett ISO-rendszer képtelen mérni a gyógyítás minőségét – mondta.    Vagyis: semmi és annak az ellenkezője is bizonyítható. Nem túl jó ezt hallani az ország életét évtizedekre meghatározó döntés előtt.
#10
Medical Tribune IV. évf.7. szám
Medical Online
2006-04-01
A harmadik nemzedék nő fel Magyarországon a „segélykultúrában”, vagyis úgy, hogy nem lát maga körül munkába járó felnőttet. A szegénység újratermelődésének azonban csak az egyik, bár talán a legfontosabb oka a munkanélküliség; a másik az alacsony iskolázottság: ma a gyerekek húsz százaléka nem tudja megszerezni azt a képesítést, amivel esélye lenne a munkaerőpiacon. A gyermekszegénység elleni program – sok egyéb mellett – ezeket a problémákat is megpróbálja orvosolni. Ferge Zsuzsa szociológus akadémikussal, a javaslatot kidolgozó szakértői csoport vezetőjével beszélgettünk. Lehet-e, kell-e programokkal küzdeni a gyermekszegénység ellen? – Ez nem kérdés. Ötven éve tudjuk, hogy a társadalomban a szegénység a gyerekek révén, a családi háttér miatt és az iskola „hathatós segítségével” termelődik újra. Azóta mondjuk, hogy valamit másképp kellene csinálni. Történt is egy s más, a helyzet mégsem javult, inkább még romlott is. Milyen szempontból és mihez képest? – Relatív romlásnak számít például, hogy az OECD úgynevezett Pisa vizsgálata szerint jelenleg Magyarország egyike a legszegregáltabb országoknak, ahol az iskolák szegénység–gazdagság és etnikum szerint különítik el a gyerekeket. Nagyon rossz az iskolások teljesítménye, az olvasásértésben, a tudásalkalmazásban a sor vége felé vagyunk. Úgy, hogy ma már szinte minden gyerek elvégzi a nyolc általánost, legyen szegény vagy cigány. Persze azt nem tudjuk, mennyi közülük a funkcionális analfabéta – arányuk valószínuleg ugyanakkora vagy nagyobb, mint 30 évvel ezelőtt, azaz 20 százalék körüli. A társadalmi különbségek ma magasabb szinten, a középiskolákban és később jelentkeznek. A gyerekek 20 százaléka nem tudja megszerezni azt a képesítést, amellyel bekerülhet a munkaerőpiacra. Ilyen korábban nem volt, mindenki kapott valamilyen állást. Ma már érettségi nélkül ez gyakorlatilag lehetetlen, márpedig a gyerekek negyede nem jut el az érettségiig.
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?